Szívből jövő karácsonyi ajándékok a Montágh iskola diákjainak

Ahova már szinte hazajárunk: Karácsony előtt az újbudai Montágh Imre iskolába is vittünk 100 darab ajándékokkal teli cipősdobozt

Ez az a hely, ahol a gyerekek hónapokig készülnek a karácsonyi ünnepségre, hogy egymást és minket is megörvendeztessenek az előadásukkal.
Ahol sérült gyerekeket emberfeletti munkával tanítanak, segítenek és támogatnak az ott dolgozó tanárok.
Ahol szívből jövő kedves szavakat és öleléseket kapunk.
És ahol a nagyobbak minden évben a legfinomabb vendégváró pogácsát sütik nekünk ajándékba. 


Hálásan köszönjük szponzoraink nagylelkű felajánlásait, akik nélkül mindez nem valósulhatott volna meg: Auchan, Rotary Club Mosonmagyaróvár felajánlásával HVG Könyvek, Müller Magyarország , Stühmer Édesség, Rectus nyomda, vecsési Tesco Magyarország 

      

Az iskolát a hozzá kapcsolódó Fogyatékos Kisiskolásokért Alapítványon keresztül évek óta támogatjuk, főként okostáblákkal, ami a tanárok szerint rengeteget segít a gyerekek fejlesztésében. Már csak néhány tábla hiányzik, idén szeretnénk ezeket is beszerezni nekik. Amennyiben te is részt vennél ebben, akkor itt várjuk támogatásod, amelynek minden fillére a gyerekekhez fog jutni:
Rotary Club Budapest-Center Egyesület számlaszám: 11709040-20001735 

 

Képgaléria


Hogyan lehet valaki a Rotary tagja?

A Rotary nem egy titkos szervezet, ellenkezőleg, tevékenységét igyekszik a legnagyobb nyilvánosság mellett végezni. Az ország 55 klubja várja leendő barátait. Látogasson el a legközelebbi klubba, ismerkedjen meg a tagokkal és a klub tevékenységével. A Rotary nem mozgalom, nem lehet „csak úgy” belépni: tag csak az lehet, akit meghívnak a klubba, és taggá válásához elnyeri két Rotary klubtag ajánlását. Ezután a klub vezetősége, illetve a klubtagok titkos szavazással döntenek a jelölt tagságáról.


Miért legyél Rotarys?

Mert sokkal jobb adni… szeretetet, időt, odafigyelést, ajándékot, adományt, tudást. Mert új ismeretekre tehetünk szert, kipróbálhatjuk magunkat sok területen, ami nem kapcsolódik a szakmánkhoz. Mert ki ne szeretne barátokkal utazni, kirándulni, zenét hallgatni? Mert bárhová utazunk a nagyvilágban, mindenhol egy önzetlen Rotarysra lelünk.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba