Tanulás örömmel
Újabb okostáblák a Montágh Imre Iskolában
Az új Rotary év elején újabb szívhez szóló kezdeményezéssel indítottunk: két új okostáblát adhattunk át az Újbudai Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI intézményében működő Fogyatékos Kisiskolásokért Alapítványnak. 2021 óta már összesen tizenkét interaktív táblával segítettük a fogyatékkal élő gyerekek fejlesztését és tanulását.

Hosszútávú célunk, hogy minden osztályterembe kerüljön ilyen modern eszköz, hiszen az okostáblák játékosabbá és élményszerűbbé teszik az oktatást. Látogatásunk során részt vettünk az ovisok Ringató foglalkozásán is, ahol közösen énekeltünk és doboltunk velük. A program végén a gyerekek saját készítésű mézeskaláccsal ajándékoztak meg bennünket.

Az ilyen meghitt pillanatok mindig arra emlékeztetnek, hogy a Rotary szolgálat nem csupán adományozásról szól, hanem arról is, hogy jelen legyünk, és időt szenteljünk azoknak, akiken segítünk.
Hír kategóriák
Rotary District 1911 hírei
Gyászhír - Elhunyt dr. Sólyom Bódog2026. június 30. 12:00 Rotary clubok összefogása
2026. június 24. 18:00 Cserediákok magyar nyelvi versenye
2026. június 06. 10:00
Club híreink
Minden gurítás számított!2026. június 17. 22:00 A szervátültetés életet ment
2026. január 27. 21:00 Cipősdobozaink idén is célba értek
2025. december 22. 23:00
Rotary District 1911 eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Rotary Club Budapest-CenterAdószámunk:
18596100-1-41
Számlaszám:
11709040-20001735
cím: 1024 Budapest,
Fillér utca 21. 4. em./4.
Hogyan lehet valaki a Rotary tagja?
A Rotary nem egy titkos szervezet, ellenkezőleg, tevékenységét igyekszik a legnagyobb nyilvánosság mellett végezni. Az ország 55 klubja várja leendő barátait. Látogasson el a legközelebbi klubba, ismerkedjen meg a tagokkal és a klub tevékenységével. A Rotary nem mozgalom, nem lehet „csak úgy” belépni: tag csak az lehet, akit meghívnak a klubba, és taggá válásához elnyeri két Rotary klubtag ajánlását. Ezután a klub vezetősége, illetve a klubtagok titkos szavazással döntenek a jelölt tagságáról.
Miért legyél Rotarys?
Mert sokkal jobb adni… szeretetet, időt, odafigyelést, ajándékot, adományt, tudást. Mert új ismeretekre tehetünk szert, kipróbálhatjuk magunkat sok területen, ami nem kapcsolódik a szakmánkhoz. Mert ki ne szeretne barátokkal utazni, kirándulni, zenét hallgatni? Mert bárhová utazunk a nagyvilágban, mindenhol egy önzetlen Rotarysra lelünk.